Left Sidebar

„Lehet, hogy baj van?” Ha már feltetted magadnak ezt a kérdést, akkor valószínűleg nem véletlenül fogalmazódott meg benned. A szerencsejáték-függőség nem úgy néz ki, mint egy filmjelenet: nincs mindig drámai összeomlás vagy látványos rombolás. A szerencsejáték-függőség sokszor „csak” úgy mutatkozik meg, hogy már nem tudsz nem gondolni rá, vagy nem tudsz úgy nézni egy meccset, hogy ne számold fejben az esélyeket. Úgy érzed, hogy amikor nyersz, még jobban beindulsz, és amikor veszítesz, akkor is játszani akarsz, mert „vissza kell hozni”. A

Sokat ismételt tény, hogy a túlzásba vitt szerencsejáték függőséghez vezethet. De mégis, mi teszi a szerencsejátékot olyan addiktívvá? A válasz az agyunk biokémiai folyamataiban rejlik: a játék során felszabaduló dopamin a felelős. Mi is pontosan a dopamin? A dopamin egy neurotranszmitter, azaz egy olyan kémiai hírvivő, amely az agyunkban lévő idegsejtek közötti kommunikációért felel. Szerepe kulcsfontosságú a mentális egészségre nézve, ugyanis az agy jutalmazási rendszerével áll szoros összeköttetésben. Pozitív élmények hatására – ha például elérünk egy kitűzött célt – az agy jutalmazórendszere

Az ember természeténél fogva társas lény. Sokan úgy gondolják, hogy ha széles szociális hálóval veszik körbe magukat, azzal védve vannak a magány ellen, azonban ez távol áll a valóságtól. Egyre gyakoribb jelenség ugyanis a társas magány, azaz amikor valaki emberek között van, mégis elszigetelve érzi magát. A Kantar Hoffmann kutatócéggel végzett tavalyi felmérésünk szerint a 18–30 éves korosztályban a problémás játékosok képezik a szociálisan legaktívabb csoportot. Jellemzően kiterjedt baráti körrel rendelkeznek, azonban kapcsolataik felszínesebbek, így egyedül érezhetik magukat akkor is, ha