Riportsorozat egy felépülő szerencsejáték-függővel (3. rész)

Demény Anita addiktológiai konzultáns

A szerencsejáték világa sokak számára jelenti az izgalmat, a kikapcsolódás lehetőségét. Mások azt gondolják, hogy a szerencse hozzájárulhat az álmok megvalósításához is.  Azonban kevesen beszélnek arról a sötét oldalról, amikor a szerencsejátékos már átlépett egy határt, elveszítette a kontrollt.  A függőség veszélye és annak hosszú távú hatásai sokak számára rejtve maradnak, keveset beszélünk róla.

Ebben a riportsorozatban egy olyan személy történetét osztjuk meg, aki átlépett a szerencsejáték árnyoldalára, de megtalálta az utat a felépülés és a kitörés felé. Fókuszban egy felépülő szerencsejátékos áll, aki megosztja velünk küzdelmeit és azokat a tapasztalatokat, amelyeket meg kell tenni a változás és a gyógyulás érdekében.

Képes volt kilábalni a függőség bonyolult hálójából, és új életet kezdeni. Az ő története lehet inspiráció mások számára, akik hasonló helyzetben találják magukat, és egyúttal felhívhatja a figyelmet arra, hogy a szerencsejáték-függőség nem csak egyéni probléma, hanem olyan téma, amelyre társadalmi figyelmet is fordítani kell.

Fontos, hogy a riport nem arról szól, hogy ne játssz, hogy kerüld a kaszinókat, az online játéktereket.  Ez a riport arra törekszik, hogy megértsük a szerencsejáték-függőséget és kezelésének fontosságát, bemutatja a reményt és az erőt, amit egy felépülő szerencsejátékos képes megtalálni. A riport rá tud mutatni arra is, hogy miért kell tisztában lenni azzal, hogy miért játszol és milyen motivációk sodorhatnak veszélybe, amikor a játék már nem játék lesz számodra, hanem függőség. 

Interjúalanyomat nevezzük „Péter”-nek, aki felépülő szerencsejáték-függő.

Az interjú első részében Péter a felépüléséről beszélt, arról az időszakról, ami akkor kezdődött, amikor a Segélyszervezet szakembereihez fordult segítségért. A második részben függőségének kialakulása, úgymond a függő élettörténete került terítékre.

Ebben a harmadik részben a segítségkérése óta eltelt időszak munkájáról lesz szó, amit közösen végeztünk, végzünk felépülésének érdekében.

Péter, segítséget kértél a Segélyszervezettől, mint szerencsejáték használati zavarral küzdő, több mint 4 éve, 2019 júliusában. Kérlek, tekintsük át azt a folyamatot, munkát, amit azóta közösen folytatunk felépülésed érdekében.

Emlékszel az első alkalomra?

Igen, az első alkalom az megmaradt.

Mint azóta is minden alkalommal, először is négyszemközt beszélgettünk. Arról, hogy miért kötöttem ki itt, hogy állok a szerencsejátékhoz, mi történt velem, milyen lehetőségeket kínál a Segélyszervezet a felépülésemhez.

Emlékszel-e az érzéseidre? Milyen érzés volt itt lenni, milyen érzések kavarognak benned közben és utána?

Ott kezdeném, hogy mielőtt idejöttem egy nagyon dühös, felfokozott állapotban voltam, haragudtam mindenre. Ebben a dühös, tehetetlen állapotban döntöttem el, hogy segítséget kérek és gyakorlatilag akkor egyeztettük le az első időpontot, és két nappal később tudtatok is fogadni. Akkor, amikor először jöttem, el voltam keseredve, szomorú voltam.

Egyszerűen elkeserítő volt maga az a szembesülés, hogy valamivel egyedül nem boldogulok, hogy vannak ilyen problémáim.

Nem osztottam még meg ezeket a gondolataimat, érzéseimet előtte másokkal, nagyon nehéz volt erről beszélni, de a kellemes, bizalmat ébresztő környezet, a megértésed, rám figyelésed segített feloldódni.

Akkor még egyébként semennyire sem voltam tisztában az érzelmekkel, főleg tudatosan a saját érzelmeimmel. Viszont utána nagyon jó volt, felszabadító érzést éreztem, tehát egy megkönnyebbülést. Valószínűleg azért, mert ezekről a dolgokról tudtam végre őszintén beszélni valakivel, aki megért.

Az első időszakban mivel foglalkoztunk, mi volt a fókuszban? Elmesélnéd saját megélésedet, emlékeidet?

Először maga a függőség, annak a kialakulása vagy a lehetséges okai, majd  pedig, hogy honnan jövök ki vagyok, lelki dolgok, gyerekkor, személyes dolgok, vagyis az életem.

Az első időszakban hetente jöttem és az egyéni beszélgetések közötti időre is mindig kaptam olyan kérdéseket, ami elgondolkodtatott, segített.

Konkrétan a játék elkerülésével foglalkoztunk először, ezzel kapcsolatban a biztonsági hálók kiépítése történt meg. Kialakítottuk, hogy ki segíti anyagi dolgaim kontrollját a mindennapok során.

Kitilttattam magam mindenhonnan, megszüntettem a bakszámlámat, kártyámat. Furcsa volt, de teljes mértékben szükséges. Emlékszem, végre, hosszú idő után először biztonságban éreztem magam.

Volt még ezzel párhuzamosan egy nagyobb témakör, amivel szintén foglalkoztunk…

Igen. Miért játszok, mit ad a játék, mi lehet az oka. A tüneti kezelés után rátértünk a „játék-ingert” kiváltó tényezőkre.

Illetve egy új motivációt, pozitív változási tényezőket, másféle pozitív viselkedési mintákat kerestünk, hogy új fókuszt, új irányt kapjanak a mindennapjaim, az életem. Emlékszem, volt olyan feladatom is, hogy mit szeretnék tanulni, milyen más hobbival foglaljam le magam a függőségem helyett, az érzelmek kifejezése és ezzel való munka is szerepelt, érzés-listát is írtam, fokozatosan megtanultam felismerni az érzéseimet, bánni velük…

Elkezdtük a fejlődésalapú viselkedésváltozást és életrend kialakítását.

Igazából ezt akartam mondani. J

Mit jelentett számodra ez a folyamat? Hogyan élted meg? Van-e valami tanulság, ami a függőségtől elvonatkoztatva is hasznos része lett személyiségednek?

Számomra újdonság volt az egész.

Mindenképpen szükséges volt, hogy egyáltalán meg tudjam fogalmazni, vagy leírni – akár csak magamnak is -, hogy mi is van velem valójában. Sokat dolgoztunk az önismeretemen, az önelfogadáson, hogy mit jelent számomra az öröm, és sok más ilyesfajta munkát végeztünk.

Folyamatosan, minden héten jöttem, és azt éreztem, hogy jó úton vagyok, haladok, teszek magamért. Mindig csak egy lépcsőfokot mentem felfelé, nem ugráltam, biztonságban éreztem magam. Úgy látom, az önismeretem, önbizalmam sokat javult, és persze maga az a tény is, hogy „tiszta vagyok”, vagyis nem játszottam. Nyugodtabb lettem tehát, éreztem, hogy jó úton vagyok.

Mi volt a legnehezebb számodra a felépülési folyamatban, a közös munkánk során?

Voltak, időszakok, amikor többet néztem előre, voltak rossz időszakok is, amikor pedig vissza-visszatekingettem.

Szép fokozatosan be tudtam látni, hogy a játék számomra menekülés. Megtanultam, hogy az életembe miből kellene több, miből kevesebb.

Volt néhány visszaesésed, néha elcsábított a játék, néha megakadt a felépülési folyamat…

Igen, sajnos előfordult többször is, de nem olyan mértékben jelent meg a játék, mint a felépülési folyamat megkezdése előtt.

Az segített mégis a felépülés útján maradni és nem visszazuhanni abba az állapotba, ahonnan indultam, hogy ne megint a menekülést és önbizalmatlan játékos életet éljem újra, hogy itt a Segélyszervezetnél akkor is kaphatok segítséget, ha visszaesek. Megértettem a segítségeddel, hogy a visszaesés a felépülés természetes velejárója, és folytatni kell a felépülési munkát. Bár az nem vígasztalt, hogy ez természetes folyamat, sajnos nem. Az volt a jó, hogy visszaesés után már megvan az a folyamat, amit folytatni tudok, megvannak a praktikák, itt van segítség. Szóval igen, így könnyebb tudott lenni a visszaesés, és az, hogy a visszaesés után egyből előre is tudtam nézni újra! Emlékszem, megnéztük, mik vezettek az egyes visszaesésekhez, sikerült javítanom ezeken a bajaimon, hogy újra ne essek bele ugyanabba a csapdába, hogy felismerjem, ha a visszaeséshez vezető jelek mutatkoznak, idejekorán, megelőzve kezeljem a jelentkező problémáimat.

Én úgy jöttem ide a Segélyszervezethez, hogy előtte nagyon sokszor próbáltam egyedül megállítani a függőséget – sikertelenül. Azzal, hogy segítséget kértem és kaptam, szakértői segítséget kaptam, sokkal nagyobb biztonságban érzem magam. Megismertem, fejlesztettem az erőforrásaimat, amire támaszkodhatok, amiből meríthetek.

Más ember vagyok szerintem, remélem jobb, mint voltam. Változik az ember, sokat tanultam.

Változtál, azt mondod. Megszűntek a problémáid is emiatt?

Nem, egyáltalán nem szűntek meg a problémáim, viszont erre nem is számítottam.

Már első alkalommal jelezted, hogy azt nem lehet kínálni a felépülőknek, hogy az életük problémamentessé válik.

Azonban más a hozzáállásom, eleve az itteni segítség miatt is formálódtak a gondolataim, formálódott a viselkedésem, a személyiségem.

Teljesen másképp élek, másképp állok az élethez, rengeteg változáson mentem keresztül, talán azt lehet mondani, hogy a szerencsejátékhoz való hozzáállásom, az, hogy foglalkozok vele, az egy apró változás, ami sok más változás hatására fordult meg bennem.

Fontos számomra, hogy itt nem mindig a szerencsejátékról beszéltünk, hanem rólam, a problémáimról, az életemről, a lehetőségeimről…

Mikor zárul szerinted ez a felépülési folyamat?

Lehet, hogy lesznek olyan állapotok, sőt sokszor vannak is hetek, hónapok, amikor nem kell vele foglalkoznom, hogy szerencsejátékos vagyok.

De maga a felépülési folyamatom, amire fejlődési folyamatként tekintek inkább, remélem, nem fog befejeződni, hiszen ezáltal lehetek napról napra több és jobb, elégedettebb és boldogabb.

Az egyik legfontosabb lépés az, hogy elfogadjuk a segítségnyújtás fontosságát és megengedjük magunknak, hogy támogatást kérjünk. A segítségkérés nem jelenti a gyengeséget, hanem az erőt és a bátorságot, hogy változtassunk és javítsunk az életünkön.

Az utolsó részben arról beszélgetünk majd Péterrel, mit tartogat a jövő számára – mint felépülő függő – a tervei, céljai alapján.

(Folytatás következik.)